Ez egy régi történet. De mikor vége lett, aztán a megmentett kiskutyi szép és hosszú életet élt, s 14 évesen kelt át a Szivárvány Hídon.
De az, aki ezt kiskorában megtette vele, s akkor kölyökként a kútba dobta, - az az ember még mindig köztünk él. Ugyanolyan agresszív, s még mindig félnek tőle a gyerekek.
És tettéért soha, semmilyen formában nem felelt.
*
"Macskaszem", így hívták a fickót a környékbeliek.
Egyszer kapott ajándékba egy eleven kiskutyát, aki még túl fiatal volt ahhoz, hogy képezni lehessen. A mozgékony, fegyelmezetlen kölyök idegesítette, s egyszer megmarkolta a nyakánál fogva, s átvitte a szomszédos üres telekre, s nagyot lendítve rajta, bedobta nyüszítő kiskutyát a fedetlen kútba.
Majd, mint ki dolgát jól végezte, visszament a házába vacsorázni.
*
Ám a kiskutyinak hihetetlen szerencséje volt. A kútban, bár fölülről úgy látszott, hogy mély a víz, de ennek ellenére a vízszint mindössze csak 10 centiméternyi.
Így nem jött be Macskaszem számítása, a kiskutya nem fulladt vízbe, sőt, szinte sértetlenül úszta meg, a 15 méteres zuhanást. Bár a jobb mellső lába megrándult, s később még majd 2 hétig bicegett emiatt.
De most a hideg, nyirkos kút nagyon megijesztette, az egyedüllét pedig egyenesen kétségbeejtő volt. Úgy kezdett üvölteni, mint egy apró kisfarkas, hátha valaki meghallja az ő nagy bánatát és a segítségére siet.
Meg is hallotta egy bizonyos valaki, de pont az, akit nem érdekelt az ő szenvedése. Sőt. Még örült is neki.
Macskaszem jóllakottan dőlt hátra, s boldogan hallgatta a kétségbeesett segélykiáltásokat. Ő az a fajta ember volt, aki élvezte az ilyet. (És ez azóta sem változott.)
Egy idő után azonban a kutyi elfáradt, s elhallgatott. S lefeküdt az alacsony vízbe.
Odaát a házban Macskaszem elégedetten szusszantott.
Na, végre megdöglött a kis rohadék - mormogta. - S mosolyogva lefeküdt aludni.
*
A "kis rohadék" nagyon fáradt volt már és nagyon fázott. Halkan nyüszögött, csak úgy önmagának. Már nem remélt semmi segítséget.
De mégis meghallotta őt egy jó lélek. Aki merőben más volt, mint Macskaszem.
*
Már késő éjszaka volt, mikor egy középkorú asszony baktatott hazafelé az üres telek melletti földúton.
Ő volt az én párom; Heni.
Az utolsó vonattal jött Pestről, a munkából. A Dózsa György úti hajléktalan szálló orvosi rendelőjében dolgozott nővérként. Kifejezetten fáradt volt már, mert ma vagy 2 tucat fagyási sérülést kellett ellátnia. (Nagyon hidegek voltak akkor az éjszakák.)
Az asszony egy kis fejlámpával világította meg a rossz utat, s kerülgette a befagyott pocsolyákat.
Egy pillanatra megállt. Mintha hallott volna valamit. Kétségbeesett nyüszítést, kiskutya sírását. Hallgatózott egy darabig, majd megrázta fejét és tovább ment.
Már éppen elhagyta a telek határát, mikor újra meghallotta a nyüszítést. A hang irányába fordította a lámpát, de nem látott semmiféle kiskutyát, csak egy kutat. A betongyűrű mellett sem volt senki.
Azt gondolta; már hallucinál a fáradtságtól. Éppen indult volna tovább, mikor felhangzott a kétségbeesett ugatás. A hangjából ítélve, egy kiskutya volt.
"De hol van? Hol ugat?"
Csak a kút irányából hallatszott. Erre az asszony letért az útról, s a lámpával keresni kezdte a kiskutyát a gazban. De persze nem találta. Az ugatás időközben abba maradt, síri csend lett.
Az asszony ismét megrázta fejét. Tényleg hallucinálás lesz ez, vagy valahonnan másfelől jött a hang, csak odahozta a szél.
Éppen, amikor tovább akart indulni, tisztán kivehetően nyüszítést hallott, a kút irányából. Odasietett a betongyűrűhöz, s lenézett.
Ledöbbent attól, amit látott.
Egy reszkető kiskutya feküdt odalent a kút vízében. Az asszonyt is meglepte, hogy milyen alacsony a vízszint. Ha magasabb lett volna, a kölyök megfullad.
De nem. Itt volt, élt, s nagyon meg volt ijedve.
Szeme kéken világított a ledes lámpafényben.
Szegénykém! Hát te meg hogy kerülsz oda? - mondta döbbenten az asszony.
És azon nyomban kétségbe is esett; "Hogy fogja onnan kiszedni a kiskutyát?"
Én akkor éppen dolgoztam, ráadásul akkor jó messze; Erdőkertesen, Roland fiunk szintén, s ő is jó messze; Érden.
" De ez a kiskutya odalent nem maradhat. Mert, ha lent marad, nem éri meg a reggelt"
gondolta az asszony.
És hiába hogy majdnem éjfél volt már, az asszony; Heni, mozgósította az ismerősöket. Hogy valahogy kiszedjék a kútból a kiskutyát.
Mert, hát oda bizony le kellene mászni, egy kötélen.
De ki az, aki egy ilyen hideg téli éjszakán vállalkozik ilyesmire? Egy kiskutya miatt?
És volt rá vállalkozó. A Pálinkás gyerek, a Zoli. Horváth Timi barátja, (azóta már összeházasodtak), vállalta, hogy fölhozza a kútból a kiskutyát.
És meg is tette. A lányok asszisztáltak neki, a Pálinkás Zoli, meg kimentette a kútból, az alig néhány hónapos kiskutyát. 👍 Leereszkedett egy vontató kötélen, magához ölelte a reszkető kölyköt, s fölmászott vele, s átadta a csuromvíz kiskutyát a páromnak, Heninek.
Mindezt Macskaszem is látta, de nem mert szólni egy szót sem. Mert annyira ellenséges volt irányában a közhangulat...
*
Én másnap, szombat reggel, arra értem haza, hogy Heni az ágya tetején egy fekete, szetter szerű kölyökkutyát ölelget, akit én még sosem láttam. A jelek szerint minden bizonnyal ő lesz a negyedik kutyánk.
Nem igazán örültem neki.
Mert már ott volt Babuci, a 90 kilós foltos német dog, aki velünk együtt jött le, még 98'-ban Pestről, a Havanna lakótelepről.
Aztán ott volt még George, a szintén fekete fehér Stafford keverék, akit a fiam barátai adtak neki, aztán ott volt még Martin, a barna Német Juhász - Kaukázusi keverék, akit meg én találtam a Penny előtt. Pontosabban a 4-es út, lámpás kereszteződéséből tereltem ki a száguldozó autók közül. S, aki aztán 13 évig nem mozdult el mellőlem.
*
S most itt volt ez a kicsi, tán 4 hónapos fekete, szetter szerű tünemény, Heni ölében, mint a 4-ik kutyánk.
"Minek nekünk már egy negyedik kutya?" kérdeztem az asszonytól, de aztán szipogva elmondta történetét.
A végére teljesen elolvadt a maradék tiltakozásom, s azon vettem észre magam, hogy már én is áradó szívvel simogatom szegény kiskutyát.
*
Így fogadtuk be a kútból kimentett 4 hónapos kiskutyát, akit az asszony Una névre keresztelt el. Mivel nagyon szerencsés volt, s a mi nevünk meg; Fort.
Így lett ő; Fort Una.
És hónapokig küszködtünk vele aztán, s babuzsgattuk, mire kigyógyítottuk a kútba dobás okozta stresszből.
*
Azóta hosszú évek teltek el. Una aztán szép és hosszú életet élt, s 14 évesen ment el halkan, csendesen.
Heni sincs már köztünk. Mindketten átkeltek a Szivárvány Hídon a Kutyamennyekbe.
Igen, emberek is kerülhetnek oda, azok, akiknek olyan lelkük van, mint a kutyiknak. Hűséges és jóságos.
Lelkünk egyesül...
💖💖
***
Forrás; Assisi Állatvédelem - Pilis Fb oldal
Kapcsolódó;
https://kutyapszichologia85.wordpress.com/2022/02/16/szemet-szemert-kemeny-fellepes-az-allatkinzok-ellen-elbeszeles-e-konyv/
