Ha az ember a 4-esen autózik, –
bizony könnyen megéhezik. Most is ez történt. Pest felől jövünk,
elhagyjuk a monori körforgalmat, s utána néhány száz méterrel, a 37-es
kilométerszelvénynél meglátjuk kedvenc helyünket, – mely szó szerint
mindenkor egy “oázis számunkra az országút porában, vagy sarában”.
De nem csak mi vagyunk így ezzel. Több autó is parkol már a gyorsétterem előtt, – mely arról híres, hogy itt mindössze 990 forintért
annyit ehet az ember, amennyi belefér, – csak az elfogyasztott
italokért kell külön fizetni. Ám ezek árai sem észvesztőek, – az
üdítőké; 200 és 300 forint körül mozog. A szeszes italokat nem néztük, –
lévén vezetés közben nem ildomos alkoholt inni. – Még az anyósülésen
ülőnek, vagy a többi utasnak sem, – a pilóta iránti tisztelet miatt.
A “Csülök & Csülök” hivatalosan
gyorsétterem, (fast food), – korlátlan ételfogyasztással, a már említett
990 Ft-ért, – önkiszolgáló rendszerben, – azonban az italokat már
pincér, vagy pincérnő hozza ki.
Nos leparkoltunk az étterem előtt
(hétköznap lévén nem voltak sokan), majd kezet mostunk a szinte kényesen
tisztán tartott toalett, parfüm illatú mosdójában, – aztán hely után
néztünk az étteremben. Kaptunk azonnal is asztalt a fedett teraszon, a
sarokban. Pár pillanat múlva ott is volt a pincérnő, s felvette az
italrendelésünket. Amúgy az asztalt is sebtiben rendbe tette, a terítőt
megigazította, s miután kihozta az üdítőket, a gyömbért és a
kristályvizet, – előzékenyen poharakba is töltötte. – Éreztük a
figyelmet és a törődést, annak ellenére, hogy ez lényegében egy
önkiszolgáló étterem.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy
írni fogunk róla, – mert sok, a 4-esen közlekedő utasnak okoz ez az
üzlet örömet, – s nemcsak a nagyszerű árak, s a magyaros ételek kitűnő
íze miatt, – hanem mert azt a tisztességes üzleti morált, amelyet ez a
vendéglátó egység képvisel, immáron több, mint 5 éve, – mindenképpen
propagálni kell; “magyaros ételeket – jót, sokat, olcsón és rendezett körülmények között adnak, – s ezt az emberek nagyon értékelik”.
Az italrendelés után felváltva mentünk a pulthoz, hogy kiszedjük ebédünket, – s valóban annyit, amennyit éppen kívánunk.
Társam kiválasztott egy frissensültet a
sok finomság közül, melyet kérésre ott helyben sütnek ki a szakácsok
éspedig; kövön. Félkész pácolt húsok ezek, volt ott Mustáros és
Yoghurtos csirke, – társam az utóbbit választotta, – s adta a kiszedett
mennyiséget tányéron a szakács kezébe. “10 perc és jöhet érte” mondta a szakács.
Majd
mert magának Babgulyást, s kihozta az asztalunkhoz. – Közben a pincérnő
lerakta a kenyeret is. Ezek után én következtem, – egy jó Magyaros
krumplilevest választottam.
10 perc múlva kitették a pultra a frissen
sült Yoghurtos csirkét, a választott rizses körettel, – ment is érte a
társam, annál is inkább, mert a kitűnő Babgulyást addig élvezettel mind
egy cseppig megette : )
Nálam is elfogyott a kissé csípős, s markáns Magyaros burgonyaleves, – mely megfelelt az elvárásoknak, “a krumplileves, az legyen csak krumplileves”,
sem több, sem kevesebb. – Második fogásnak pedig egy készételt szedtem a
tányéromra; Sült csirkét, sült burgonyával, savanyúsággal.
Az étel jóízű volt és bőséges, hiszen annyit vettem belőle, amennyit akartam, – sem többet sem kevesebbet. Itt
kell megjegyeznünk, hogy a személyzet elnézően mosolyog, ha valaki
jócskán telepakolja a tányérját, – azt azonban nem nézi jó szemmel, ha
valaki többet szed, mint amennyit meg tud enni, s a maradékot a tányéron
hagyja. – Ez udvariatlanságnak számít, nagyon helyesen. A
maradékot táskába szatyorba pakolni sem ildomos, – mert az elvitelre
külön szabályok vannak. Azt is lehet, de külön kérni kell, s akkor szép
takarosan becsomagolnak egy, vagy több adagot, jól záródó műanyag
dobozokba. (Ezt is kipróbáltuk később, nem is egyszer, s úgyszintén meg voltunk elégedve. Mind az adagokkal, s a minőséggel is.)
Nos
most, mikor végeztünk az evéssel, társam még hozott édességet; Túrós
rétest, majd elfogyasztottuk a maradék üdítőket, a rostos barackot és a
kristályvizet, -. melyekből 2-őt 2-őt rendeltünk, lévén enyhén sós volt
az étel, (talán nem is véletlenül), bár ettől még nagyon finom volt.
Üldögéltünk még pár percet, majd a kasszánál fizettünk, s távoztunk. – A számla 3.200 forintot tett ki.
– S ezért az összegért hihetetlenül jól laktunk, mi több, kifejezetten
jól éreztük magunkat a kulturált környezetben elfogyasztott ebéd közben
és után.
***
Ahogyan már említettem, – nem először
jártunk itt, s mindig jó tapasztalatokat szereztünk. – Eddig többek közt
a következő ételeket fogyasztottuk itt, a Csülökben;
Babgulyás, túrós palacsintával, –
Frankfurti leves, – Tejberizs, – Magyaros krumplileves, Töltött dagadó,
hagymás krumplival – Rántott csirke, – Sült csirke tetszőleges körettel,
rizzsel, vagy sült krumplival, – Penne carbonara: sajtos, tejszínes
csirke, penne tésztával.
Savanyúságok: kovászos uborka,
káposzta, cékla, ecetes paprika. Édességek is vannak bőven, rétesek,
piték, kompótok, vagy tejberizs.
A vegetáriánus, húsmentes ételt is ettünk: Rántott karfiolt, rizi-bizivel.
***
(TÁMOGATÁS - Assisi Állatvédelem - Pilis
Kérjük támogassa, a helyi állatvédelmet!
Állatkínzásból kimentett kutyák rehabilitációjához kérünk támogatást.
https://www.facebook.com/394763051371046/posts/860675111446502)
***
Az alábbi fotókon pedig a Csülök & Csülök étterem azon választékai láthatók, melyek a napi menüben is kaphatók. A napi menü elvitelre van és, ha nincs saját doboz akkor csomagolási díjat számítanak fel 60 Ft-ért:
A Csülök & Csülök
Gyorsétterem a 4-es főút 37. kilométerénél található. A főközlekedési út
monori szakaszán, a Monor-Csévharaszti körforgalom közelében.
Elérhetőségek: Telefon: 06.20.373.8997 / 06.29.413.602 – Nyitva: Hétfőtől-szombatig: 11-22-ig, Vasárnap: 11-19-ig.
Szlobodka Zoli / Pilisi Riport
Fotók: Csülök & Csülök Fb, – Hova menjek.hu
+ Képek: A Csülök kívül és belül – képgaléria:
***



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése