2021. augusztus 24., kedd

FELLÁZADT A DÁNSZENTMIKLÓSI KÉPVISELŐTESTÜLET A FIDESZES POLGÁRMESTER ELLEN


Feloszlatta magát a képviselőtestület Dánszentmiklóson – számolt be a Párbeszéd közleményében. A Pogácsás Tibor országgyűlési képviselő körzetében Sipeki Zsolt fideszes polgármester vezette pénteki testületi ülésről és annak részleteiről Gér Mihály, a Párbeszéd önkormányzati képviselője, a térség, Pest 10. választókerület előválasztáson induló öt párt által támogatott képviselőjelöltje számolt be a Facebookra feltöltött videójában.

Gér szerint az országos média ritkán szembesül a fideszes kistelepülések valódi működésével, azonban az emberek 40 százaléka kistelepüléseken él és ki vannak téve a fideszes önkénynek.

Úgy látja, hogy a dánszentmiklósi eset iskolapéldája annak, hogy hogyan működnek a fideszes falvak: a lakosság „egy fideszes kiskirálynak van kiszolgáltatva”. Augusztus 13-án azonban az emberek fellázadtak Gér szerint, a település képviselőtestülete feloszlatta önmagát „az önkényuralmi módszereket alkalmazó vezetés miatt”. Videójában elmondta: az ügy előzménye, hogy a polgármester a járványhelyzet miatt kapott különleges felhatalmazását felhasználva elköltöztette az orvosi ügyeletek helyszínét, döntése nyomán az ügyeleti szerződést az eddigiektől eltérően nem Albertirsával, hanem Pilissel kötötte meg az önkormányzat, így a betegeknek messzebbre kell utazniuk. Ráadásul Pilisre nincsen közvetlen buszjárat, az érintetteknek átszállással kell megoldaniuk az odajutást.

Gér Mihály a problémás ügyek között említette, hogy Dánszentmiklóson olyan utakat újítottak fel, amelyeket korábban már felújítottak. A harmadik említett ügy a helyi családorvos távozását érinti: állítólag az orvos kapcsolata megromlott a polgármesterrel, aki az ezt firtató kérdésre annyit mondott a képviselőtestületnek, hogy „ehhez semmi közötök”. Gér azt is nehezményezi, hogy a polgármester felesége a helyi óvodában kapott állást, ahol dolgozik egy nagy tiszteletnek örvendő, hosszú éveket eltöltött és megbecsült óvodavezető, akivel úgy viselkedik, mintha az ő beosztottja lenne. Márpedig az, hogy valakinek a polgármester a férje, nem járhat ilyen előjogokkal.

Gér szerint ezek az ügyek vezettek oda, hogy a képviselőtestületnek elege lett a „fideszesekre jellemző önkényből és feloszlatta magát.” Hozzátette: a polgármester nem tanult a helyzetből, és a közösségi médiában közreadott egy videót, amiben a Párbeszéd politikusa szerint finoman megfenyegette a lakosságot, miszerint nem javasolja, hogy ellene bárki is induljon polgármesterként.

Forrás; Gér Mihály Fb, 24.hu

A Pilisi Riport megjegyzése;

A polgármester "nem javasolja, hogy ellene bárki is induljon polgármesterként." - Miért akkor mi lesz? Meg fogja verni?

Vagy beindul a fideszes média gőzhenger és hazugságok, rágalmak sorozatával próbálják ellehetetleníteni az illetőt?

De, hát már nem hisz nekik senki.

Nem fog ez összejönni polgármester úr! Nagyobb emberek alatt is válik egyre ingoványosabbá a talaj...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése