2021. július 26., hétfő

ROMLOTT ÉTEL A PILISI PENNYBEN


Gyenge minőségű és romlott készételek a pilisi Penny polcán

Az embernek nem mindig van ideje főzni, bár jól tudjuk, hogy, ha főz, akkor sokkal olcsóbban jut ebédhez, vagy vacsorához. De vannak olyan napok, amikor erre sincs már idő, mert annyit kell dolgozni.

Ezért az ember bemegy a Pennybe és úgy gondolja, hogy vásárol aznapra készételt.

Így tettem én is, összesen háromszor. Negyedszerre biztosan nem fogom, hiszen három a magyar igazság. Ennyiszer vettem a Pennyben készételt. De több alkalom nem lesz.

Először is vettem Bácskai rizses húst. Nem volt vele probléma. Megettem.

Másodjára a szalonnás hagymás, serpenyős krumpli, azzal már gond volt. Ráadásul kettőt vettem belőle, ez hiba volt.

Már az is gyanús volt, sőt feltűnhetett volna, hogy a kartonból kihúzva nem lehet belátni az ételhez. Sötét fólia borította és nem láttam hogy lényegében: hogy is néz ki?

De gondoltam; "Biztos jó." Hát nem.

Hazaérve, melegítés előtt kiszedtem a kartonból, aztán a fóliából is, de ami ezután elém tárult, nem az volt, ami a csomagoláson fel lett tüntetve.

"Baconos, hagymás serpenyős krumpli."

Mert Bacon helyett volt egy két apró húscafat, de csak mutatóban. Hagymát végképp nem láttam benne.

Lényegében az egész; főtt krumpli volt, amit serpenyőben meg lehet pirítani, egy-két apró húscafattal. Hagyma; Nuku. Jó nagy átverés, 500 Ft-ért.

Mindegy. Megettem, ha már megvettem.

*


Ám az igazi átverés a következő alkalommal jött el;

Gondosan ezt a kaját elkerültem, helyette egy előzőleg jól szerepelt 'Bácskai Rizses Hús-t' pulykahússal, választottam. Ebből is rögtön kettőt is. Ez megint hiba volt.

Külsőleg jól nézett ki. De mikor kibontottam rájöttem hogy hát ez bizony büdös.

Kibontottam a másikat is, az is büdös volt. 

Akkor eszembe jutott, hogy már akkor furcsának tartottam, hogy "miért van most hirtelenjében ennyi rizseshús a polcon?".,  

Hát azért el. mert el akarták adni minél hamarabb.

Gondolom sikerült is nekik mert, legközelebbi alkalommal már alig láttam ott rizses húst. De ez volt az utolsó hogy, a Penny-ben a készétel pulton vettem bármit is. 

Fort András, / Pilisi Riport


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése