Kedves Olvasóink!
Sorozatot indítottunk a Pilisi Riporton, hogy bemutassuk Önöknek, hogy a hazánkba
települt multik milyen hasznot hoznak a helyi
közösségeknek, - azonkívül természetesen, hogy saját maguknak is profitot termelnek.
Milyen hasznot hoznak tehát azoknak a településeknek, amelyek új otthont adtak nekik?
Mi úgy gondoljuk, hogy ez a közösségi haszon elsősorban az újonnan teremtett és tisztességesen megfizetett munkahelyeket jelenthet nekünk, - a Duna-Tisza Közi Homokhátságon lakó pilisi és környékbeli embereknek.
De nemcsak ezek megteremtésével járulhatnak hozzá a cégek a települések fejlődéséhez, hanem esetleg a részvételükkel is, a helyi társadalmi életben is. Azzal, hogy nemcsak a saját hasznukra dolgoznak, hanem a helyi környezetnek a gazdasági és társadalmi fejlődéséhez is aktívan hozzájárulnak.
Ennek mi csak örülnénk, s boldogan adnánk hírt is róla.
Nos, ilyen szempontok szerint keressük meg folyamatosan a Duna-Tisza Közi Homokhátságra települt külföldi multinacionális cégek magyar leányvállalatait. Ezen megkereséseket idővel a nyilvánosságra is hozzuk.
*
Így elsőként hoztuk nyilvánosságra a Pilisi Penny Marketről készült kis riportunkat is, melyre nemcsak olvasóink reagáltak pozitívan, de pozitívan reagált a Penny Market Kommunikációs Ügynöksége is.
Ám sajnos nem minden általunk megkeresett nemzetközi vállalat hajlandó a neki otthont adó ország helyi kis médiáival történő együttműködésre. Ezt őszintén fájlaljuk. Mert úgy véljük, hogy mindenkinek jobb lenne, ha jó kapcsolat alakulna ki a helyi lakosság, és a nemzetközi multinacionális vállalatok lokális telepei között.
Ez volt a célunk akkor is, amikor megkerestük a Nyáregyházára települt svájci QUALIROLL KFT-t is, hogy bemutassuk őket az olvasóinknak. De ők nem akartak nekünk kötélnek állni.
Nem tudni, miért nem. Nem gondoljuk, hogy titkolni valójuk van, inkább csak egyszerűen semmibe vesznek minket, mondván, ugyan kik vagyunk mi, hogy merészelünk érdeklődni arról, hogy milyen munkát tudnak ajánlani a lakosságnak, s vajon mi módon járulnak hozzá a helyi környezet fejlődéséhez?
Mindezt nem udvariatlanul tettük, hanem úgy véljük, hogy a protokoll szabályok teljes betartásával.Ennek bizonyításaként álljon itt alább a QUALIROLL-nak küldött levelünk, (egy az egyben, hiszen semmi titkolni való nincs benne).
Magyarul és angol nyelven is, melyet a svájci cég központjába küldtünk el.
Válaszra viszont nem méltattak minket. Csak Svájcból jött egy visszaigazoló email német nyelven arról, hogy megkapták az elektronikus levelünket.
KEDVES QUALIROLL! ELZÁRKÓZÁSUKAT EZÚTON IS NAGYON SAJNÁLJUK.
Remélhetőleg előbb-utóbb revidiálják álláspontjukat!
Tisztelettel: Fort András, a Pilisi Riport ügyeletes szerkesztője.
A levél itt olvasható:
To:
QUALIROLL HUNGARY Kft.
HU-2723 Nyáregyháza
info@qualiroll.hu
https://qualiroll.hu/
From:
PILISI RIPORT - szerkesztő, Fort András
andras.fort@gmail.com
https://pilisiriport.blogspot.
TISZTELT QUALIROLL KFT!
Azért
kerestük meg önöket, mert olyan sorozatot indítunk a helyi weboldalon, a
Pilisi Riporton, melyben bemutatjuk a helyi gazdasági szereplőket,
(magán és állami cégeket egyaránt), - akik tisztességesen megfizetett
munkát tudnak ajánlani a pilisi és környékbeli embereknek .
Akik
ugyanakkor nemcsak a saját hasznukra dolgoznak, hanem a helyi
környezeti, gazdasági és társadalmi fejlődéshez is aktívan
hozzájárulnak.
*
Ezügyben kerestük meg tehát most Önöket.
Persze
nemcsak az Önök cégének írtunk, s írunk, - hanem a környéken minden
számba jövő gazdasági szereplőnek, - akik a fenti témákban értékelhető
információkkal tudnak szolgálni nekünk, s a helyi lakosságnak.
Ezért
kérjük Önöket, hogy vegyék fel velünk a kapcsolatot, hogy vagy írásban,
vagy akár helyszíni riportban átadott, s átvett színes és értékes
információkkal szolgálhassunk az önök cégéről olvasóinknak.
Tisztelettel;
Fort András, szerkesztő
Elérhetőségeink;
andras.fort@gmail.com
T; 06.70.564.7100.
https://pilisiriport.blogspot.
***
To;
QUALIROLL HUNGARY Kft.
HU-2723 Nyáregyháza, Hungary
Plus information;
info@qualiroll.ch
https://www.qualiroll.ch/
From;
PILISI RIPORT (Pilis Report) - Editor; Andras Fort
andras.fort@gmail.com
https://pilisiriport.blogspot.
DEAR QUALIROLL CORPORATE HEADQUARTER!
We
approached you because we are launching a series on the local website
in Hungary, the Pilisi Report, presenting local economic actors (both
private and public companies) - who can offer fairly paid work to people
in and around Pilis.
At the same time, those who work not only for
their own benefit but also actively contribute to local environmental,
economic and social development.
*
So we have contacted you now.
Of
course, we have written not only for your company, and we write - for
all the economic actors in the area - who can provide us and the local
population with valuable information on the above topics.
Therefore,
we ask you to contact us so that we can provide our readers with
colorful and valuable information about your company, either in writing
or even in an on-site report.
Sincerely;
András Fort, editor
My contacts;
andras.fort@gmail.com
T; +36.70.564.7100.
https://pilisiriport.blogspot.
***
Guten Tag!
Vielen Dank für Ihre Nachricht.
Ihre E-Mail-Anfrage wird so bald wie möglich beantwortet.
Für dringende Angelegenheiten kontaktieren Sie uns bitte telefonisch unter 056 675 30 30.
Sie erreichen uns Montag bis Freitag von 7:00-12:00 und 13:00-17:00 Uhr.
Besten Dank
Freundliche Grüsse
Ihr Qualiroll Team.
Grossäckerstrasse 6
5644 Auw
056 675 30 30
*
A fenti, robot által küldött, német nyelvű visszaigazoló email magyar fordítása;
Jó napot kívánok!
Köszönöm az üzenetet.
E-mailes megkeresésére a lehető leghamarabb válaszolunk.
Sürgős ügyekben kérjük, forduljon hozzánk telefonon a 056 675 30 30 telefonszámon.
Elérhet minket hétfőtől péntekig 7: 00-12: 00 és 13: 00-17: 00 között.
Nagyon szépen köszönjük!
Üdvözlettel;
A Qualiroll csapatod.
Grossäckerstrasse 6
5644 Auw
056 675 30 30.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése